A DSI Debrecen vívója ismét új fejezetet nyitott a sportág debreceni történelmében, ugyanis Plovdivból világbajnokként tért haza.

2023-ban a kadet női párbajtőr világbajnoka Nagy Blanka…

Az utolsó találat után nem is volt időm felfogni, hogy megnyertem a versenyt, ugyanis egyből leküldtek a pástról, mondván következik a férfi döntő. Majd a média rendelkezésére kellett állnom. Igazából akkor fogtam fel, hogy világbajnok vagyok, miközben a dobogón álltam és szólt a Himnusz.

Az Európa-bajnokság után úgy fogalmaztál: Felemelő, semmihez nem fogható érzés ott állni a dobogó legmagasabb fokán és hallgatni a Himnuszt. Most is hasonló érzések voltak benned?

Annyiban volt más, hogy egyéniben nyertem meg a versenyt, és bár ott volt edzőm és a családom is, akik mindenben segítettek, a páston csak magamra számíthattam. Büszkeséggel tölt el, hogy Magyarországot és Debrecent méltó módon képviselhettem a világbajnokságon.

Milyen céllal utaztál ki Plovdivba?

Az Eb után csalódott voltam, egyéniben elmaradtam attól, amit elvártam volna magamtól, ezért a vb-n szerettem volna a maximumot kihozni magamból. Úgy éreztem, ha az elejétől a végéig élvezni fogom a versenyt, akkor tovább juthatok, mint a kontinensviadalon.

A csoportkörből magabiztosan, öt győzelemmel léptél a 64-es táblára…

Az első asszó után kezdtem egyre jobban bemelegedni, de akkor még meg sem fordult a fejemben, meddig juthatok, sőt erre az egész verseny során nem gondoltam.

A 64, majd a 32 között jobban megizzadtál, mint a nyolcad-és az elődöntőben…

Igen, ezt az eredmények is mutatták, ám egyre jobban éreztem magam, felszabadultabb lettem, nem volt veszíteni valóm, élveztem a vívást. Ekkor sem foglalkoztam azzal, hogy már a legjobb nyolc, majd négy között vagyok, mindig az adott asszóra összpontosítottam. Az elődöntőben azt éreztem, ellenfelem jobban izgult, akit végül magabiztosan győztem le.

És következett a döntő. Nem volt túl nagy a teher vagy evés közben jött meg az étvágy?

Akkor már az járt a fejemben, ha már idáig eljutottam, szeretném meg is nyerni a világbajnokságot. Igyekeztem mindent kizárni, ami nem vívás. Mikor a japán lány 7-4-ről fordított és egy találattal vezetett, akkor azt éreztem, ha nem szedem össze magam, alulmaradok. Onnantól csak a pást és az ellenfelem volt előttem, minden idegszálammal a következő találatra koncentráltam és nyertem.

Telefonod bírta a terhelést?

Rengetegen gratuláltak, írták, végig követték a versenyt, nagyon szurkoltak nekem, ez jóleső érzéssel töltött el. Igyekeztem mindenkinek válaszolni, de ezúton is szeretnék köszönetet mondani.

Az év két legrangosabb eseményét letudtad. Jut idő pihenésre?

Nem sok, hiszen áprilisban minden hétvégén lesznek versenyek, ráadásul a tavaszi szünetnek is vége, szerdán már az iskolapadba is be kell ülnöm.

Legutóbb azzal zártuk a beszélgetést, hogy magasra tetted a lécet, mely most még feljebb került. Innentől ráadásul mindenki a világbajnokot szeretné legyőzni…

Számítok erre, de ezt egy újabb kihívásnak tekintem, egyben külön motiváció is számomra. Természetesen van még hová emelni a lécet, jövőre szeretném megvédeni címemet.

Fotó: Facebook/FIE - International Fencing Federation



Nagy Blanka: „csak a pást és az ellenfelem volt előttem”

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK