Elkezdték a munkát vívóink, hamarosan indul a versenyszezon
2023. 09. 08. (péntek)
Nosztalgiázzunk egy kicsit, hogy telt a nyár a vívóteremben?
Egy nagyon intenzív és sikeres évet követően, ahol többek között világbajnoki, Európa-bajnoki és magyar bajnoki címeket ünnepelhettünk kijárt a pihenés. Viszont a 2023-2024-es szezon a nyakunkon, ezért augusztustól ismét bele csaptunk a munkába.
Csupa lelkes fiatal érkezett vissza a szünidőről?
Igen. Nagy elánnal végezték a fizikai és a technikai alapozást. Jó volt látni, hogy a szabadidejüket feláldozva nagy lelkesedéssel dolgoztak
Sok sportágban nagy figyelmet kap az átigazolási időszak. Ezen a téren mi a helyzet a szakosztálynál, volt-e valami változás?
Nálunk is hasonlóan volt némi mozgás. Egy sportoló a Budapesti Honvédnál folytatja a pályafutását. Illetve a klubbal szorosan együttműködő Békessy Béla Vívóklubtól átvettünk több igen sikeres fiatal sportolót, köztük a kétszeres egyéni magyar bajnoki ezüstérmes Sárvári Ritát.
Új szezon, új remények?
A tavalyi gárda gerince korosztályt váltott. Most már a junior korosztályban kell megállni a helyüket. Bizakodásra ad okot, hogy az előválogatók alapján első évesként ketten is a junior válogatott keretbe kerültek. Nagy Blanka pedig a junior ranglista második helyén áll. A kicsiknél a cél az építkezés. Ők most lépnek ki a nemzetközi mezőnybe, úgyhogy igen izgalmas lesz számukra ez az év.
Így is, ezekkel az eredményekkel is lehet már most motiválni a többi vívót?
Minden sportolónk a képzettségi szintjüknek megfelelő egyedi fejlesztési és versenyzési tervvel rendelkezik. Fontosnak tartjuk, hogy elérhető, reális célokat tűzzünk ki.
Sűrű a versenynaptár?
Két hét múlva kezdődnek a versenyek, onnantól karácsonyig nincs megállás.
Akkor a vívók nem panaszkodnak, hogy nincs elég versenyzési lehetőség…
Idén, a Pandémiát és az energiaválságot követően úgy tűnik rendeződnek a viszonyok. A jelen versenynaptár lehetőséget teremt mindenki számára, hogy egy ideális versenyprogram szolgálja a fejlődését.
Hétvégén nyílt napot rendeztek, avass be kérlek a részletekbe.
A Békessy Béla Vívócentrum idén is kitárja kapuit az érdeklődők számára. A Faraktár 65. szám alatti vívóteremben mindenki megismerkedhet a vívósport csodálatos világával. Fegyvert foghatnak, megnézhetik milyen a kilátás a vívómaszkon keresztül, vagy akár megmérkőzhetnek a barátaikkal, szüleikkel. A "hagyomásnyos" vívás világával szombaton 10-től, a fénykardvívással, pedig 13 és 14 óra között ismerkedhetnek az érdeklődők. Vasárnap a Szigetkék Játszótéren folytatódnak a programok. Vívódélután a Sziget-kék Tematikus Parkban, ahol játékos feladatokkal ismerkedhettek a vívás alapjaival! A programot már óvodás kortól ajánljuk, hiszen a kicsiknek speciális vívófelszerelés áll rendelkezésükre.
Szezonkezdés ide, vagy oda, továbbra is lehet csatlakozni a szakosztályhoz?
Folyamatos a tagfelvétel. A legkisebb óvodás korosztálytól egészen a szenior korosztályokig minden érdeklődő megtalálja a számítását nálunk.